Vízesés

Tárgy: Re: Vízesés Pént. Jan. 16, 2009 10:32 pm

*Mivel Sabrina elég furán nézi a mosolyát ezért megkérdezi.*-Van valami a fogamon? Vagy csak így mutatod ki , ha tetszik valami? Nem igazán értelek! Én itt megengedem, hpogy csodálj. ILyen közelről és beszélhes velem a világ leghelyesebb srácával sőt még válaszolok is. és te mégis olyan fura vagy.*Mindezt teljesen komolyan mondja nem kérem ez nem vicc. Ami jó és róla szól az a szívén és a száján. Hát igen. Közben ismét a tükörképét bámulja és megigazitja az ingét mert az teljesen kitürödöt meg persze a haját ami ahogy állítja úgy áll a töménytelen sok hajzselétől. Közben megnézi a fogát is lát e rajta valamit de mivel nem lát rajta semmit ezért a cipőjét is megnézi majd a györödéseket is a gatáján. Majd mivel most haragszik egy kicsit a lányra ezért a hibáit kezdi el sorolni magában.*

Tárgy: Re: Vízesés Szomb. Jan. 17, 2009 4:24 pm

* Csak nézi a srácot töménytelen undorral. Ő sosem volt ilyen közönséges és beképzelt. SŐt ő kifejezetten szeret mindig a háttérben lenni. *-Nem semmi nincs rajta. Ó köszönöm d nem érdemlem meg.* Mivel élégé unja a srácot inkább tovább megy a vízeséshez s leül a földre oda ahol még az egész vízesést láttni. A zsebéből előveszi a könyvét ami valami nagyön ömlenghős címet visel úfgyhogy a könyvről is meglehet a véleményünk. Egy kis ideig csak ül a hideg földön és halgatja avíz csobógását . Csukot szemmel persze és ábrándozik a jövöről a szép jövöről ami valószínüleg sosem így fog bekövetkezni. aztán kínyitja a szémét és még egy kis ideig nézi a lezudúló vízet. AHogy megcsillan a hold fnyen rajta ahol kilátszik pár kő nmeg aza a pár alaga vagy moszot vagy mi csak ül. Ilyen pillanatban megszólalni is kéár lenne. Úgyhogy egy darabig csa ül útána teljesen belemerül a könyvébe. Gondolatában a két szereplő ennek a vízesésnek és pataknak a partján áll majd táncol a vízesés hangjrára meg ilyesmik. SZóval teljesen belefeledkezik a könyvbe.*

Tárgy: Re: Vízesés Vas. Jan. 18, 2009 3:59 pm

*Hát igen még mindig magát pillogja a tükörnek használt vízben ami kicsit szar mert néha a hold becsillan és nem látja magát. Ez szöryű bűn a hold részéről de Jean sajnos nem bírja megtorolni mert túl messze van. Hát igen ilyen idióta a a srác. Miközben tőkéletese szépségében sütkérezik amikor Sabrina válaszol neki .*_Akkor jó mert ez beárnyékolná a tökéletes szépségemet. Mert hát úgye tőkéletes vagyok ez tény amin nem kell változtatni. AZ lehet , hogy nem érdemlet meg, hogy velem beszélj mivel úgy látom nem sok időt töltesz magaddal de én most kivételesen engedményt teszek.* Még mindig halál komolyan beszél. Semmi röhögés ezt olyan komolyan mondja mintha csak arról beszélne, hogy ő a földről érkezett és hogy milyen csodás ott minden. Persze ez is igaz lehetne egy kis változtatása szerinte. Livelből jöttem és csodás vagyok. Na így már oké lenne. AZ ő szempontjából. De ahogy Sabrinát elnézem ő nem így gondolná, de ez egyenlőre mély titok marad elásva a patak fenekére egy dobozba. (Lehet, hogy ez egy picit túlzás de annyira jól hangzót, hogy muszáj volt leírnom.) Szóval ismét tükörképét bámulja és vigyorog m,agára Sőt bár eddig elfelejtetem leírni egy kard is ott van az oldalán. Azt előhúzza pózol egyet és úgy is megnézi magát. Mivel jónak találja visszarakja és csak simán vigyorog magára. Ha megtámadnák akkor is az lenne a legfontosabb, hogy hogy néz ki. Hát igen ez katasztrófa de ezt még nem mondták meg neki és, ha megmondanák sem hallgatna rá. Ekkor fordul arra ahol vélhetőleg Sabrina áll márminmt csak állt. Körbenéz és meglátja a lányt a vízesés alatt.*-Jé itt vízesés is van? *Kér dezi mivel eddig elvakította a szépsége és se hallot se látott. *-Látom nem mersz ennyire közelről csódálni inkább csak a tükörképem nézed. De most mennem kell.*AZzal fogja magát és olyan egoistán távozik ahogy csak elehet. Persez megint nem néz körbe így semmit sem vesz észre.*

Tárgy: Re: Vízesés Vas. Jan. 18, 2009 6:44 pm

*Nem is érdekli a fiú csak belemerül a könyvébe. A főhősnő éppen most jön rá, hogy minden idil álomból szörnyű ébredés vár mi8vel a tóparti tánc utáni napon bemegy a srác irodájában ahol a srác éppen a titkárnővel smárol. Nem olyan most az egyszer letámadott a csaj szerűen hanem mintha mindennapos program lenne. *~Az ilyen pasi rosszabb mint Jean.[~*Ez még a gondolataiban is sokkolólag hathat az olvasóban pedig nem mondta csak gondolta és valljuk be valamennyire igaza van. Ha a pasid egoista azt hamar észreveszed de ezt! Csak a balszerencse vagy egy rosszakaró miatt. És ez mégszörnyűbb mert így minden álmod összetörik és minden hiába volt. És ezt nehéz megállapítani. Szóval a hősnő bőgve lekever a srácnak egy olyan pofont, hogy az még a képzeletben is akkorát csattan, hogy azt lehetne hinni földrengés van. A pasi persze tagadja a dolgot de nem fog összejönni neki. Sabrina összeszorult torokkal olvassa a sorokat. Kicsit fázik itt a földön ülve de se hall se lát. A vízesésd hangja mintha valahonana a távolból jönne nem pár méterről csak a srác és a pasi van ő pedig nézi öket közelről de k nem látják őt. A szemei úgy futnak a sorokon mintha egy maraton lenne. ÍGy mikor Jean megszólal a háta mögöt összerázkodik a hirtelen hangra ami nem illik a könyvhöz.Hallja ahogy a fiú azt mondja elmegy mire csak egy hálás sóhaja van az ég felé és visszamerül a könyvébe és a szívszagató jelenetbe. Egy negyed óra múlva mikor kiolvastra a könyvet aminek a vége természetesen happy end volt feláll és elindul vissza a kastélyba.*

Tárgy: Re: Vízesés Hétf. Nov. 09, 2009 5:58 pm

*Hallottátok már azt, hogy munkaterápia? Na, ha eddig nem is, épp ideje, hogy megtudjátok, mi az. Itt az élő példa: Tom ül a szokásos helyén a vízesésnél, kezében egy kis fadarab, és egy jó éles kés. Nem kell aggódni, nem rituális öngyilkosságra készül, csak éppen valami kis formát próbál faragni, eddig nem sok sikerrel. Hátát a sziklának veti, elmaradhatatlan kardja a combja mellett pihen. Hatalmas, ügyes kezével igyekszik valami felismerhetőt ügyködni a durva fából. Összevont szemöldökkel koncentrál minden kivésett faragra, minden kidolgozott vonásra. Az elmúlt pár napban sokat fejlődött, hiszen minden pillanatban, amikor nem volt semmi dolga, ezzel próbált ügyködni. Muszáj volt valamivel lekötnie a kezét és a gondolatait, hogy nehogy rossz irányba kalandozzanak. Amikor csak tehette, igyekezett elkerülni Michaelt, minél messzebbre az emberektől, akik mindenképpen fel akarták volna vidítani. Arra még volt ereje, hogy órákon kifogástalanul viselkedett, és keményebben edzett, mint valaha. Amikor Michaellel találkozott, akkor is igyekezett olyan lenni, mint szokott. De amikor volt lehetősége elszökni, mindig élt vele, hogy nehogy megbántsa azokat, akik semmiről nem tehetnek. Tudja, hogy nem bírna hosszabb ideig normális lenni, és ha egyszer lehullik róla az álarc, akkor azt Michael fogja bánni. A barátja tuti, hogy sejt valamit, ki ne sejtene, ha rejtélyesen eltűnik órákra pár darab fácskával és egy éles késsel? Így aztán Tom ma is itt ül, és erősen próbál ellazulni, a víz hangját hallgatni, és nem törődni semmivel. Ez többé-kevésbé sikerül is neki, egészen addig amíg nem végez a faragással. Egy tüskés rózsát lehetett felismerni benne. Kritikus szemmel megvizsgálja, aztán lerakja maga mellé, ahol már van egy macska, egy nyitott könyv, és egy simára csiszolt könnycsepp. Sóhajtva kinyújtóztatja elgémberedett ujjait, és óvatosan feláll, hogy elzsibbadt lábát megmozgassa. Egyszerű, ősrégi, kifakult, de kényelmes farmert visel, és egy fekete pólót, amire a hideg idő tiszteletére egy fekete pulcsi került. Amikor már érzi a lábát, lemászik a csobogó vízhez, és összeszorított szájjal könyékig belenyúl. A bőre és vére egyszerre sikít tiltakozva a hirtelen hőmérséklet-változásra, de Tom nem enged, hanem még a jéggé dermedt ujjaival végig simít az arcán és barna haján, hogy felébredjen, és erőt gyűjtsön a normális viselkedéshez. Szívesen úszna is egyet, de azért nem teljesen hülye, hogy a szíve felmondja a szolgálatot és ott haljon meg a hideg vízben. De most, hogy ez eszébe jutott...miért is ne? Komoran elmosolyodik, de aztán megrázza a fejét, mintha ezzel ki tudná rázni a gondolatot a fejéből.*~Nem hiszem el, hogy ezen gondolkozom! Teljesen megőrültem volna? Nem kizárt...És mindezt miért?...~*Hogy megszakítsa gondolatait, újból a vízbe nyúl és újból lefagyasztja az arcát. Aztán felegyenesedik, és sóhajtva készül lelkiekben arra, hogy hazatérjen Michaelhöz.*

Tárgy: Re: Vízesés Pént. Nov. 20, 2009 9:38 pm

*Ha a közeledő lány a munkaterápiáról nem is, de a józanító séta előnyeiről már rengeteget hallott, így hát itt volt az ideje, hogy gyakorlatban is alkalmazza a fejkiszellőztetést. A hideg idő nem kedvez neki - eddig tökéletesen kielégítő volt, ha minden nap kora reggel rávette magát egy kiadós futásra a természetben, most viszont ezt a hájmegelőző tevékenységét valami póriasabbra kellett cserélnie, azaz a sétára. Kabátban mégse futhat, hogy nézne már az ki! Úgyhogy így kerültünk ide, nehéz gondolatoktól terhes sétája közepébe. Őrült drámaian hangzik. Na jó, kicsit eltúloztam, de attól függetlenül tényleg nem felhőtlen a hangulata, és mind tudjuk mi miatt. Érdekes, néha-néha amikor jó hangulatában van, vagy épp hogy nagyon mélyponton, sikerül eljutnia a gondolatig, hogy Tomra barátként tekint, sőt, talán még többet is jelent neki annál. A következő nap pedig már megint ott tart, hogy el sem tudja hinni, hogy eszébe jutott ilyesmi. Furcsa egy dolog, máskor olyan határozott tud lenni. Ami azt illeti Tom felbukkanása és a közelebb kerülésük előtt mindenben szörnyen biztosan tudott dönteni, most meg...Ingadozó véleménye ma valahol a hiányzik-de-úgy-teszek-mintha-nem-tudnám-miért-vagy-az-életmentésekre-fogom-nál akadt be, és reggel óta nem is változott. Már az is haladás, hogy beismeri, hiányzik neki. Holnap már le fogja tagadni, és kiesik a fejéből, de attól még haladás. Tommal ellentétben ő nem igyekszik annyira elterelni a gondolatait erről a témáról. Szinte egész álló nap ezen jár az agya, órákon, szünetekben, reggel, elalvásnál... Néha ugyan, ha összeakad Lizzel visszatér a ruhamániákusságához, de szinte már egy hónapja nem rendelt új cuccokat. Az az éne, amivel a suliba érkezett, elveszőben van, közeledik a végső megsemmisülés felé. Ha úgy tetszik, elnyeli a fekete lyuk. Sokkal érettebben gondolkodik magához képest, és már a kinézetén is meglátszik, hogy jobban érdeklik a mélyenszántó gondolatok mint a felszínes tucatlányság. A régen divatosan levagdosott haját hagyta kicsit hosszabbra nőni, és az egyenes, szembe lógó frufruját is újabban a füle mögé tűri. Fekete szövetkabát van rajta, térdig érő, díszes gombokkal. Olyasmi amiket régebben szívesen hordtak pl a fekete fehér filmekben. Alatta nem látszik semmi, csak az azonos színű farmere, amíg a hosszú szárú csizmája el nem takarja. A csizma is teljesen átlagos, még csak nem is magas sarkú. Lassan lépeget a vékony réteg hóban, és jobb híján az eddig keletkezett lábnyomokat vizslatja. Az övén kívül a Vízesés felé csak egy pár cipőnyomot lát, nem sokan járhatnak mostanában arrafelé - talán ez az egyetlen vízlelőhely ami nincs befagyva. Márpedig télen a legértelmesebb tevékenység a korizás, de neki jelen pillanatban nincs kedve lefagyasztani a lábujjait eme nemes tevékenységgel.. Na nem mintha séta közben nem ugyanez történne. Pár pillanattal később elér a kiszemelt helyszínre, és feltárul előtte a már messziről hallható vízzuhatag, amire elég csak ránézni, máris vacogni kezd az ember. Gyanútlanul sétál közelebb, de szinte azonnal meg is torpan, amint meglátja valami Hősfélének a hátát, amint épp elfele mászik. Hihetné azt, hogy egy ismeretlen, aki hozzá hasonlóan erre tévedt. Hihetné, de nem hiszi. Bár hátulról még nem volt alkalma megjegyezni a Tomra jellemző dolgokat, a járását sem figyelte soha, egyszerűen az életére merne esküdni, hogy ő az. Eleve csak vele szokott összefutni minden egyes adandó alkalommal - az utóbbi időben valamiért mégiscsak sikerült elkerülniük egymást. Nem tudja miért, talán mert Tom így rendezte. Lehet hogy többször is látta, de azonnal elment. De az is lehet, hogy csak egy elhatározás kellett hozzá. Most mégis itt van, mintha nem is történt volna semmi, csakhogy nem látja. Gyorsan döntenie kéne mielőtt túl messzire jut, hogy utána fusson-e, vagy adjon neki egérutat, és hagyja békén, hogy tarthassa magát a fogadalmához. Nem sokat kell gondolkodnia, túl önző ahhoz, hogy szökni hagyja. Már olyan rég látta, pedig máskor annyiszor egymásba botlottak.. Muszáj beszélnie vele, hallania a hangját, és valahogy jobb belátásra térítenie. Tehát, mégiscsak kabátban kezd futni, és hogy észrevegye, még a nevét is elkiáltja egyszer. S ha Tom nem ijed meg, mint a nyúl a farkastól, és nem kezd el négylábon ugrálva futni előle, akkor bizony utol is éri hamarosan az indulófélben lévőt. Lassít, majd megáll pont előtte, de hirtelen nem tudja mit is mondjon most neki. Nincs kifulladva, még csak el sem fáradt, hála a reggeli futásoknak, mégis mély levegővételekkel leplezi zavart némaságát. De aztán valamit mégiscsak szólni kéne, úgyhogy..* Szia *És ennyi, megkukulva bámul a srácra, mint aki nem is tudja miért futott utána. Pedig tudja, és mondaná is, de nem tudja jól megfogalmazni, szóval Tomon a sor, hogy valamivel megtörje a kínos csendet. Vagy mégsem* Hogy vagy? Régen láttalak *Mintha csak egy bájcsevejt kezdeményezne valami idegennel. Véletlenül sem térne rögtön a tárgyra, de még csak kertelést sem tervez. Most hogy itt áll a fiú előtt, és a szemeibe néz, már abban sem biztos, hogy jól emlékszik-e rá, mi is a neme. Mármint Miának, nem Tomnak. Ez utóbbiról könnyű megállapítani. Szóval, nem úgy néz ki, hogy bármi épkézlábat is ki tudna nyögni. Furcsa, nem, hogy milyen hatással van rá ez a srác itt?*

Tárgy: Re: Vízesés Szomb. Nov. 28, 2009 9:11 pm

*Bizony ez az iskolába-való-visszatéréshez szükséges felkészülés eltart vagy 3-4 percig, amíg csak csöndben nézi a vizet. Az említett idő után azonban megrázza a fejét, és megfordul, hogy kimásszon a sziklájához, ahol a faragványai vannak. Jégkockává fagyott ujjait próbálja összedörzsölni, minek következtében olyan érzete támad, mintha tűkkel szurkálnák. Ennek ellenére rezzenéstelen arccal, magabiztos mászással ér el a főhadiszállására. A vízesés hangja megnyugtatóan hat rá, vagy legalábbis biztosítja az alap hangot, ami néha elengedhetetlen ahhoz, hogy ne menjünk bele mélyen egy-egy minket foglalkoztató kérdésbe. A gond csak az, hogy ha már nagyon megszokjuk ezeket a hangokat, már könnyebb figyelmen kívül hagyni őket. Éppen ezért kell innen sürgősen elmenni. Talán haladásnak lehet mondani, hogy minél többször jön ide, annál tovább tud itt maradni, anélkül, hogy egy bizonyos személy eszébe ne jutna. Muszáj lesz kigyógyulni ebből a hülyeségből, mert csak az erejét szívja, mint egy lassan ható méreg. Tom most már kezd gyorsabban dolgozni, összeszedi a faragványait, hogy aztán elsüllyessze a zsebében a kést összecsukja és szintén nadrágja zsebébe csúsztatja. A ledobott kabátját most a vállára veti. Sóhajtva veszi szemügyre még egyszer, a mai nappal utoljára az ismerős sziklákat, a vízesés sodródó jéglapjait. Tulajdonképpen Tom nagyon szereti ezt a helyet, mint ahogy majdnem minden helyet, ahol nyugodt lehet, és egyedül lehet. Hiszen mindenhol máshol, a hálótermében, az iskolában, az edzéseken, mindig ott vannak körülötte a barátai, társai. És utána is velük van, velük nevet, velük él. És ez nem is baj, mert ezért a barátai, szereti őket, szeret velük lenni, de egy idő után fojtogatóvá válik a Hőssuli tömött hangulata. Néha ki kell szabadulnia az embernek, szó szerint kiszellőztetni a fejét, rendbe rakni a gondolatait. A gondolatait. Rendbe rakni. Tom tekintete hirtelen nagyon furcsává válik, ahogy rájön: óriási hibát követ el. Nem feltétlenül hiba ez, de sokkal jobban elhúzza a gyógyulást. Ha nem gondol soha, egyszer sem Miára, és Dan-re, akkor nem fog kigyógyulni ebből az egészből. Szegény lakótársai bármikor kérdezni próbáltak, ő mindig rájuk mordult, hogy hagyják őt békén...Pedig lehet, hogy igazuk van. Lehet, hogy nem kéne ezt elfojtani, mert akkor sosem gondolkodhat szabadon, hiszen folyton ellenőrzés alatt kell tartania magát, hogy ne gondoljon semmiféle tündérkére...És így nem lesz egyhamar boldog, nem fog egy hamar megint együtt nevetni Michaellel, beszélni Aryával, lógni Maryolával. Tartozik ezeknek az embereknek annyival, hogy úgy viselkedjék, mint egy épeszű, normális srác. Hogy úgy viselkedjen, mint ezelőtt az egész Mia-mizéria előtt. Mert ez nem ő...
Ahogy végre erre az elhatározásra jut, lemondóan elkezd lemászni a szikláról, hogy sétáljon egyet az erdőben. Ezekkel a súlyos gondokkal csak az ősrégi fákkal tud megbirkózni.*~Ezek a sziklák... Itt is találkoztam Miával, nem is egyszer. Volt, hogy egyszer rózsát küldtem neki. Minek is? Már nem is emlékszem. És itt csináltam teljesen hülyét magából. Milyen érdekes, mennyit változott azóta Mia is, én is. Bár én még most is hülyét csinálok magamból, folyamatosan. Ilyen a természetem. De mégis változtam azóta. Én ezt nem értem. Úgy féltem, hogy ha ezekre gondolok fájni fog ez a sok minden, most pedig...Nem érzek semmit.~*És ez a kulcsszó. Ahogy Tom a gondoltait féken tartotta, úgy tartja most féken az érzelmeit.*~Még pedig, hogy ezt le tudjam zárni, az érzéseimmel is el kell számolnom.~*És el is számol. Érzések sokasága hullámzik át rajta, éppen az olyan érzés, akire, amire gondol. Dan -düh, undor. Mia - valami furcsa, bizsergető érzés, félelem, kétség. Így merül gondolataiba és érzéseibe, amikor valaki ráköszön. Először kicsit megrémül, maga sem tudja miért. Talán mert akkora önvizsgálatot tart, hogy valami védtelenség-féleséget érezhet. Aztán még jobban megrémül, mert ezt a hangot ezer közül is megismerné, hiába hallotta már olyan régen. De nem tud magának parancsolni, még nem ura önmagának, még az érzelmei uralják, így egyenesen Miára néz, barna szemeiben azzal a millió érzéssel, ami átsuhan rajta. Egy másodpercig - ami neki sokkal többnek tűnt- így mered rá. Aztán elkapja róla a szemét, vesz egy mély levegőt, érzelmeit visszatereli a "karámba", lenyugszik, így amikor ismét rápillant, már teljesen kihűlt, pusztán barátságos, udvarias a tekintete.*-Szia.-*Köszön vissza. Így olvasva kicsit hosszú időnek tűnhet, de mindössze 5 másodperc hatásszünet volt a két köszönés között. Mivel neki sem jut eszébe semmi értelmes mondanivaló, ezért csak a lány arcát falja szemeivel, ismét magába íva minden részletét: íves szemöldökét, szabályos orrát, piros száját. Aztán nem bírja tovább, és Mia szemeibe néz. Mintha zavart lenne. Áh, nem. Biztos téved.*- Csodásan vagyok, köszönöm kérdésed.-*Ejj, ez egy kicsit keserűre sikeredett. Nem tehet róla: a csodástól elég távol áll. Éppen ezért, eszébe jutva mit ígért, nagy áldozatot hozva elkapja tekintetét a szeméről, és mosts a haját kezdi tanulmányozni.*-Igen, régen. Sokat...sokat kellett edzenünk. Biztos neked is dolgod volt.-*Ez mondjuk igaz. Tényleg sokat edzett, de önként, nem azért, mert azt kapta parancsba. Mondjuk ez meg is látszik fekete pólóra alatt.*-És te hogy vagy? Gondolom, most nem nagyon tudsz futni. Ajánlhatom a vívást. Jó mozgás.-*Halványan rámosolyog, és megint a szemébe néz, de ezúttal csak udvariasságból. Illetve, udvariasságból a fenét.*

Tárgy: Re: Vízesés Csüt. Feb. 18, 2010 2:34 pm

*Különös, de Tom nem úgy reagál, ahogyan azt Mia várta, hanem egészen természetesen, mintha mi sem történt volna. Ahogyan azt ő is tette. Pedig mégis csak pár hét telt el azóta a Nagyterem-beli esemény óta, amikor a Hős ha úgy vesszük, lekoptatta szegény lánykát, olyan ostobaságokkal, mint, hogy "nem akarok bekavarni az életedbe". És most mégis itt áll előtte, nem tesz úgy, mintha meg se hallotta volna. Még válaszol is neki, bár a szemkontaktust feltűnően kerüli, helyette minden más egyebet vizsgál rajta. Ezt Mia csöppet félreértelmezi, és nemkívánatos társasággá nyilvánítja magát a reakciókból, és az udvarias bájcsevejbe illő kérdésekből. Arról nem is beszélve, hogy a srác hangjában némi keserűséget vél felfedezni* Hát persze, elvégre Hős vagy.. *A szokásosnál halkabbra sikerül a mondat, és meg is remeg a hangja alig észrevehetően. Mégis miért tesznek úgy, mintha nem DIREKT kerülték volna egymást? Legalábbis Tom. Mia nem kerülte, mondhatni inkább reménykedett benne, hogy összefutnak valahol. Esténként még tervezgette is a tökéletesre csiszolt beszédjét arról, hogy mennyire ostobaság ez az egész, és hogy nincs értelme kerülniük egymást, mert egy ilyen hosszú ideje tartó barátságnak nem lehet ilyen hirtelen vége, blablabla. Talán azért is gondolta meg magát, és nem adta elő ezt a kiselőadást, mert rájött milyen üresen és begyakoroltan hangzana. Arról nem is beszélve, hogy a "barátság" szó nem jellemezné tökéletesen a kapcsolatukat* Jól, bár nem bánnám, ha kicsit melegebb lenne.. *Halovány, és szörnyen erőltetett mosoly a válasza a vívásra. Meg sem fontolja magában a lehetőséget, mert egész máson jár az agya. Méghozzá azon, hogy Tom mindent tud. Mi másért kerülné a tekintetét, beszélne ilyen általános dolgokról? Lehet, hogy azért nem futott csak el, mert frappáns módon akarta közölni vele, hogy tudja, hogy nem is jártak Dannel, és a szemébe akarta mondani, hogy mekkora egy hazug. Az is lehet ,hogy még fogalmazgatja magában a mondandóját. De honnan tudhatja? Dan csak végső esetben mondta volna el, ha nagyon szemét akart volna lenni, és ha már esélye sem lett volna rá, hogy Miánál elérjen valamit. De hát, már rég elértünk idáig, szóval.. Szegény tündérkénk kétségbeesetten bámul Tomra, és gyors döntésre jut a kis szünetben. Nem várhatja meg, amíg kibukik belőle a dolog, és dühösen ordibálva itthagyja.. Nem, neki kell bevallania előbb, és rögtön bocsánatot kérnie, mert ha megvárja erre esélye sem lesz. Most már úgyis mindegy, hiszen tudja, jól semmiképpen nem kerülhet ki ebből az egészből. Mély levegőt vesz, és hirtelen kitörik belőle a több hónapnyi hazugság, s innentől kezdve már ő sem mer a fiú szemébe nézni* Figyelj, ne haragudj, én tényleg nem akartam neked hazudni, persze ezt most biztos nem hiszed el nekem, de csak úgy jött, talán mert féltékennyé akartalak tenni ,vagy éppen hogy le akartalak koptatni, már a fene sem tudja.. Aztán megjelent az a féreg, és ő maga vitte tovább a hazugságot, egyszerűen muszáj volt valami kézzelfoghatót is bemutatnom, hogy elhidd! Kérlek, ne haragudj, nem akartam hogy idáig fajuljon ez az egész.. *Hadarva, és enyhe hisztérikus árnyalattal a hangjában adja elő a történteket, közben pedig irányíthatatlanul előtörnek belőle a könnyek, és lassan végigcsorognak az arcán. Ezzel egyidőben kis fekete csíkban folyik szét a szeme körül a szempillaspirálja.. Az egyetlen, ami jelenleg rajta volt és sminknek nevezhető* Megértem, hogy utálsz, minden okod megvan rá, de ne hidd, hogy Dan nem használta ki a helyzetet.. Már régóta gyötör, és most bűntudat nélkül tehette.. Nem mintha lenne neki olyan, hogy lelkiismeret. Nem kérem tőled hogy bocsáss meg, biztos nem lennél rá képes, csak arra kérlek, hogy ne utálj meg örök életedre.. És ígérem, többet a közeledbe sem megyek, hagyom hogy éld tovább az életed.. Sajnálom *A végére elcsuklik a hangja, és csak suttogva mondja az utolsó szót, őszinte szemeit még egyszer, utoljára Tomra emeli, aztán mivel valószínűleg nem bírja elviselni a tekintetét, sarkon fordul, és szipogva, potyogó könnyekkel kezd el rohanni valamerre, azt sem tudja hova megy. Csak valahova, ahol nem kell látnia az elítélő pillantásokat, amik Dan miatt már mindenhol követik.. Valahova ahol egyedül lehet, és kisírhatja a szemét, ahol nem talál rá soha senki*

Tárgy: Re: Vízesés Szer. Feb. 24, 2010 6:35 pm

*Tom elszántan bámulja Mia fülcimpáit, és csak néha-néha nézeget bele a szemeibe, hogy ne legyen feltűnő a dolog. Azzal persze tisztában van, hogy nagyon is az, de azért próbál rajta valamennyit enyhíteni, ha lehetséges. Megjegyzem, nem sok sikerrel. A "bájcsevej"-t egész jól elkezdte, most már csak ki kéne találnia valamit, ami miatt leléphet még most, amíg nem csinál irtó nagy baromságot. Tett egy ígéretet, nem minden ok nélkül, és azt be kell tartania, a saját, és Mia érdekében is. Éppen ezen agyal, így aztán jóformán fel sem tűnik neki, hogy csend van, és Mia tekintete egyre kétségbeesettebb lesz. Az ember fülcimpáin ugyanis nem nagyon tükröződik a hangulata. Amikor azonban megint rendesen a szemébe néz -épp akkor amikor már udvariatlanság lett volna nem azt tenni- csak akkor veszi észre. Már épp meg is kérdezte volna, hogy jól érzi-e magát, mert olyan sápadt, amikor a lányból dőlni kezdenek a szavak. Beszél és beszél, olyan dologról, amit Tom lezsibbadt agya csak szakaszokban fog fel. Nem Dan barátnője - hazudott- Tom- féltékeny- lekoptat. De még lezsibbadt állapotban is felfogja miről van szó. Kék szeme egyre tágabbra nyílik, minél tovább hallgatja a történetet, kezével megfogja kardjának markolatát, és olyan erősen szorítja, hogy belefehérednek a bütykei. Hirtelen annyi gondolat, érzelem tolul az agyába, hogy nem tudja külön választani őket. Olyasmi, mint amit az előbb érzett, csak fájdalmasabb, és zavarosabb. Megkönnyebbülés, düh, keserűség, szenvedély...ezek mind átfutnak rajta. Hirtelen erős késztetést érez arra, hogy magához szorítsa a lányt, és arra is, hogy dühösen elmenjen. Nem tudja, mit tegyen. Közben Mia folytatja monológját, és ezúttal már ő is sír. Tom erősen összeszorítja a száját, annyira, hogy már szinte elfehéredik a nyomástól. Féltékennyé tenni, lekoptatni? De miért? MIÉRT? Miért kellett pont ezt mondania, pont ezt a srácot választania, mint "kézzel fogható bizonyíték"? És mi az, hogy Dan meg kihasználta a helyzetet? Tényleg lefektette? Ez a srác mindenre képes. Egy gátlástalan rohadék. Aztán Mia lassan abbahagyja a beszédét, Tom pedig semmivel sem lesz kevésbé zavart. Rendet kell tennie magában. Mert ez mindent megváltoztat. Mindent. Amikor Mia elfordul, és elmegy, Tom automatikusan utánalép, és a keze után nyúl, de csak a levegőt markolja. Egy pillanatig még áll, ledermedve, a távolodó lány alakjára meredve, aztán hirtelen egy határozott gondolat terem a fejében. Megszaporázva a lépteit a lány után siet, meg fogja a karját, és magához rántja úgy, hogy a másik karja a csípőjét fogva tartja, nehogy elessen a hirtelen rántástól. Tom egy pillanatig Mia vörös, kisírt szemébe néz egy pillanatra, aztán lehajol, száját a szájára illeszti, és úgy csókolja, ahogy még soha senkit. Ahogy eddig vagy százszor gondolatban, amiket később maga is letagadott maga előtt. Hévvel, szenvedélyesen, de nem durván. Másik karját is a derekára vezeti, és még jobban magához szorítja úgy, hogy most már az egész testük egybeér. Hosszan, nagyon hosszan csókolja, ha Mia hagyja, aztán kelletlenül véget vet a csóknak. Zihálva áll, karjaiban tartva Miát, várja, hogy az esze utolérje a szívét. Mit tett?*-Gyűlöllek. Gyűlöllek életem végéig.-*Suttogja kicsit rekedten. De egy ilyen csók után szerintem ez nem meglepő. Kijelentése után újra megcsókolja, de most rövidebben és finomabban. Egyik kezével elengedi a derekát, felemeli hatalmas tenyerét, és finoman letörli a könnyet az arcáról. Aztán visszavezeti a karját a derekára, és csak öleli és öleli. Még nem ereszti el. Még nem eresztheti el. A lánynak kell elutasítania. Vagy elfogadnia. Mert ha elutasítja, felesleges azon rágódnia, hogy most mit tegyen. De ha elfogadja...*