Cane Kisasszony lakosztája és irodája

Leírás:
A földszinten nyílik egy ajtó, amelyre nagy betűkkel, amit az ember csak akkor lát, hogyha nagyon keresi a szobát az áll:

Cane kisasszony lakosztálya/Iskolai pszichológusi szoba
Az "irodában" kényelmes székek, asztalok, fotelek és ilyen dolgok vannak, a színük mindig az érkezett hangulatának függően változik. Van egy íróasztal, aminek sok-sok fiókja van, a tetején egyszerű dolgok vannak. Az ember el is felejthetné, hogy egy pszichológus irodában van akár. Szóval kényelmes és barátságosan berendezte. Ha jó idő van, ki lehet menni egy teraszra is, amely belül kényelmes fonott fotelekkel és asztallal van tele. Egy fehér függönnyel van körülvéve, ami kívülről nem látszik át, de belülről igen. Kívülről úgy néz ki, mint egy sima függöny, amit annyira nem tud felfújni még varázslat sem, talán csak egy tornádó, hogy belássanak alatta.

A lakosrészhez egy kis fürdőszoba és egy hálószoba tartozik, mivel az itt lakónak nem kéne sokat a szobájában lenni. A szobában barna baldachinos ágy, egy nagy ablak, egy éjjeli szekrény meg egy nagy szekrény van. A fürdőszoba átlagos.

*Kathleen tágra nyílt szemmel továbbra is csodálkozik, hogy mi a fene történik vele. Hogy miért? Megmondom. Azért, mert amint meghallja a kérdést, a szája már egyből nyílik is a válaszra, ami ráadásul a színtiszta igazság. És ez több, mint furcsa. Ez már ijesztő. Így történik az is, hogy elmondja, méghozzá őszintén azt, amit eddig senkinek.*-Tudja...A hangulatom elég változó, és mindenkivel durva vagyok, hogy távol tartsam őket magamtól, nehogy megbántsam őket. Csakhogy így még nagyobb gondot okozok. Nem bírok magammal, és saját magamat is nehéz elviselnem, ami azért már mutat valamit.-~Mi a FENÉÉRT mondom el ezt neki?~*Ez egy kemény költői kérdés, amire nem tud választ adni.*-A múltkor is sétálni indultunk Alyssával, de eleredt az eső, és csúnyán beszólogattam neki, aztá meg összeomlottam, és elkezdtem zokogni a sárban. Most szóljon hozzá. Aztán meg jó kedvem kerekedett, lementünk lovagolni, mire megtámadott minket Amalia, és igaz, neki hamarabb sikerült elmenekülnie, mint nekem, de azóta nem is láttam. Egy nő majdnem meghalt mellettem, és én is megsérültem egy csöppet. Rózsás hangulatom növelésére összekaptam a szakom tanársegédével, aki ugyanolyan goromba mint, ha nem még bunkóbb, méghozzá azon, hogy akkor most ki kell üríteni a sulit, vagy nem. Végül kiderült, hogy neki van igaza. Aztán leküldtek minket felügyelni a bálra, amin arra a szomorú következtetésre jutottam, hogy nekem soha nem lesz párom. Most meg itt ülök, és beszélem el a butaságaimat egy tök idegen nőnek. Jó, mi? A fűzőm pedig majd kiszorítja belőle,m a maradék szuszt is, ugyanis reggel kicsit erősebben húztam meg, mint kellett volna. Örül neki? Mert én repesek. A szüleim pedig már vagy két hónapja nem is írnak nekem, amin nem csodálkozom, ugyanis szerintem azt is elfelejtették, hogy létezem.Pompás, ugye?-*Jár a nyelve, mint egy motolla. A felénél egyetlen egy könnycsepp buggyan ki a szemből, és indul vándorútra a sápadt arcán, míg végül a lány összekulcsolt kezén csorog tovább, nedves csíkot hagyva maga után. Bánattól csillogó barna szemeit felemeli, és Sidneyre néz.*-Miért?-*Ez költői kérdés, ugyanakkor nem bánná, ha a nő adna valamilyen elfogadható választ. A következő pillanatban a pillantása megkeményül, az érzései elkotrónak, és kihúzza magát a székben. Arcát megmerevíti, és közömbösen, majdnem hogy egy feljebb való tekintetével pillant le a pszichológusra. Az egyetlen kézzel fogható dolog, ami még emlékeztet az előbbi kitörésre, az az arcát keresztező nedves csík, ami még nem szárad fel, csak egy kis idő múlva. A gond csak az, hogy a lelkében ehhez több idő, és több segítség kell.*

*Kathleen a pszichológus megjegyzésére keserűen felnevet.*-Hogy visszaírjanak? Ők?! Maga nem ismeri a szüleimet. Maximum a főszolgáló írna nekem egy levelet, melyben biztosít az jóllétükről. Dehogy ők maguk szóra méltassanak? Soha. És hogy elfoglaltak-e? Állandóan. Ide-oda be-ki rohangálnak a különböző üzletemberek, akikkel tárgyalnak. Úgy képzelje el, hogy engem nevelők neveltek. Elég GONOSZ nevelők! Egy volt hozzám kedves, azt is kirúgták. És azt is képzelje el, hogy kéthetente egyszer láthattam őket, FOGADÓIDŐBEN! Szolgákkal, meg mi-egymással. És akkor élvezetes beszámolót tarthattam nekik, hogy hogy haladok a tanulásban, édesanyám újabb és újabb kínzómódszer mondott a nevelőmnek, hogy mivel tartson engem vékonynak, és "hamvas bőrűnek". Nos, ezek után mondja nekem, hogy írni fognak.-*Mindezt halkan, szinte sziszegve mondja, és maga elé meredő tekintettel. Néha csöndes indulat hallatszik a hangján, de ez minden.*-Barátkozzak meg több mindenkivel...?-*Most már teljesen sziszeg.*-Barátkozzak meg több mindenkivel?!-*Ordítja el magát. A keze remeg a teával együtt.*-Mintha az olyan könnyű lenne. Próbáljon meg fűzőben flangálni a nap 24 órájában, és beszólni minden egyes embernek. És ezután javasolja a több barátkozást. Egyszerűen nem tudok barátkozni, és senki sem hiányolja a társaságom. Ennyit erről. Elmehetek?-*Remegő hanggal próbálja türtőztetni magát, de nemsokára kirobban belőle a fékezhetetlen zokogás, azt pedig nem lehet egy idegen nő előtt. A "mit miért"-es kérdést teljesen figyelmen kívül hagyja, mivel most nem ér rá elmagyarázni, hogy a szappanoperákban mindig ezt kérdezik a monológ végén, és ő sem hagyhatta ki. Na jó, vicc volt. Egyszerűen nem méltóztatja válaszra.Kathleen megőrzi arca keménységét és merevségét. Olyan, mint egy kőszobor. Az állán megfeszül egy izom, a haja pedig eltakarja az arcát. Ujjpercei elfehérednek a bögre fülén, annyira szorítja. A kérdésre hosszú csönd a válasz, aztán egy könnyáztatta arc néz fel a hajrengetegből, és hidegen tekint Sidneyre.*-Ms. Cane! Csak nem FÉL tőlem? Úristen...idáig süllyedtem. Nem, megnyugtathatom, hogy nem vagyok még veszélyes, ugyanis még csak egy kavicsot sem sikerül mindig elvarázsolnom. A különleges képességem pedig az, hogy szirmokat varázsolok. Szirmokat, érti?!-*Most a hangja már kezd elvékonyodni, és már nagyon közel áll a vigasztalhatatlan zokogáshoz. Már azt is teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy végig az igazat mondja. Könnyes szemei szikrát szórnak tehetetlen dühében és elkeseredettségében. A dühe egyébként Sidney-re is irányul, mert megkérdezte tőle, ő meg kiadja a bánatát, ami csak savanyítja a szívét. Másrészt meg a nő az, aki most kedves vele, pedig meg itt ordítozik, mint egy gyengeelméjű. Amit meg nem érdemel, és most dühös, mert cserébe neki is kedvesnek kéne lennie, amit most nagyon nem akar, és nem is lenne képes rá.*

-Jó, oké, feladom. Maga..illetve, bocsánat, te úgysem fogod nekem elhinni, hogy a szüleim engem sohasem szerettek..sőt, szerintem még az is véletlen, hogy megszülettem. Valószínűleg csak "becsúsztam", ahogy egyesek mondják.-*Közli Sidney-vel Kathleen még mindig sötét árnyékkal az arcán. Az egyik körmével kitartóan piszkálja a másikat, ami a legelőkelőtlenebb dolog, amit ebben a helyzetben tehet.*-Igen, és éppen EZ a lényeg. A 18. században. És nem a 21-ben. Már csak ezért sem állnak velem szóba. Egyszerűen röhögnek rajtam egyet, és azzal már mennek is tovább. És hogy miért nem veszem le? Nem tudom. A hangulatváltozásaim okozzák. Amikor jókedvem van reggel, akkor leveszem. Ha nincs, akkor felveszem, hogy sanyargassam magam, és hogy a többieknek nyugodt szívvel beszólhassak, amiért nevetnek rajtam. Azt hiszem, ezért.-*Már megint. Nem hiszem el. Már megint az igazat mondja, minden gondolkodás nélkül.*-Mellesleg, ki mondta, hogy nekem jó dolgom volt? Azt mondtam, a szüleim fényűzőek, és gazdagok. Azt nem említettem, hogy VELEM is bőkezűek. Ugyanis, közlöm, nem ehettem sosem annyit, amennyit akartam, nehogy meghízzak. Ehhez mit szól? És utána néztem, ahogy a vendégek megtömik magukat mindenféle finomsággal. Iszonyú. Pedig szeretek enni.-*Már megint az igaz. És ebbe még bele is vörösödik, hiszen egy pszichológusnál azt elemezgeti, hogy szereti a hasát. Szép dolog. És hol is tartottak? Jahm, a fűzőknél.*-Kérem, miért vagyok itt? És miért beszélek magamról, amikor nem is szeretnék? És most miért teszem fel ezt a kérdést, amikor ennyire udvariatlan?-*Kérdezi csillogó szemmel, és piros foltos orcákkal. Hihetetlen milyen gyorsan zavarba tud jönni, ha ennyit megmutat magából.*-Az egyetlen dolog, amit szerettem csinálni a természetbe járáson kívül, amit nem engedtek, mellesleg, az a rajzolás volt, és még most is az. Ha úgy gondolták, hogy nem tanulok elég keményen, nem adtak nekem lapot, vagy tollat. Igazi zsarnokok.-*Sziszegi, de mondjuk az árnyék már kezd feloszlani az arcáról. A nyelve simábban pörög, és fokozatosan érzi, ahogy mennek le a lelkéről a terhek. Iszonyatos megkönnyebbülés, elhihetitek. Félve rápislog Sidney-re, hogy akkor most mit is csináljon...Mivel azért a zavara nem múlik el teljesen, csinál egy csuklófordítást, és mire a tenyere megint fent lesz, egy sárga rózsaszirom van benne.Azt birizgálgatja, amíg nem kap újabb kérdéseket. Ez csak azért érdekes, mert eddig utálta, ha a magánéletéről, vagy a múltjáról kérdezték. Most meg szinte VÁRJA, hogy kérdezzék. Értitek, VÁRJA. Ki ez a lány, és mit csinált Kathleennel?*

*Kathleen keserű félmosolyra húzza a száját.*-Gondolja, hogy a szüleim meglátogatnának? Nem, azt kétlem. Max az egyik szolgát elküldik.-*De mivel látja, hogy Sidney teljesen komolyan mondja, amit mondd, őszinte csodálkozás csillan meg a szemében. Hogy lehet, hogy majdnem pontosan ugyanazt mondja, mait Kate hallani akar? Lehet, hogy azért nem tudott kifejlődni az ereje, mert annyira elnyomták benne? Lehetséges, hogy nem is olyan béna, mint amilyennek hiszi magát?*-Azt mondja, hogy lehetek ügyesebb? Komolyan gondolja?-*Pislog kicsit kétkedve.*-És azt is, hogy Alyssa nem haragszik rám?-*Újabb pislogás-sorozat.*-Arra a nevelőnőre gondol, aki kedves volt velem? Hát, ő mindig titokban kiengedett a természetbe, hasznos dolgokra tanított, és mindig megdicsérte a rajzaimat. Hozatott nekem profi eszközöket, amikkel jobban tudtam dolgozni. De egy másik nő, aki a helyre pályázott, kileste ezt, és beárulta Mary-t a szüleimnél. Ők kirúgták, és helyébe azt az álnok banyát vették fel, aki még szörnyűbb nevelési elvek szerint oktatott. Ő egyáltalán nem engedte, hogy rajzoljak. Vizet, és natúr teát itatott velem, nehogy kalóriákat igyak, és csak növényi anyagokat etetett velem, hogy ne hízzak el. Jó, mi? Egész nap bent kellett ülnöm, és számolásokat, meg mindenféle vackokat tanulnom, amit este kikérdezett, és valahányszor rosszul válaszoltam, szorosabbra húzta a fűzőm. Ha ellenszegültem, akkor rendszerint egy szép nádpálcával a hátamra sózott. Aztán persze azt mondta a szüleimnek, hogy elestem, amikor megpróbáltam kiszökni. És a szüleim kinek hittek? A panaszkodó, megtört lányuknak, vagy a biztos egzisztenciájú, okos, és bölcs nevelőnőnek? Naná, hogy neki. Így azt csinálta velem, amit akart, varázsolni meg szinte egyáltalán nem tanított, nehogy ellene szegüljek.-*Hogy őszinte legyek, most Kate-ről az a vers jut eszembe, hogy "jár a nyelve, mint a rokka, letye-petye lepetye". Izgi, ugye? Ezen pontom jut eszébe egy fontos dolog: Miért ilyen kedves vele ez a nő? Lehet, hogy ez a Kész Átverés!-show. Igen, lehet, hogy mindjárt kiugrik a szekrényből egy állati fura figura és bejelenti, hogy ez csak vicc volt.*-Mondd, Sidney, ugye ez a Kész Átverés? Mert akkor szeretnék nevetni egyet, és elmenni, ha lehet.-*Az előző érzelmektől ellágyult arca most ismét megkeményedik, és felpillant a nő arcára. Amikor azt látja, hogy teljesen nyugodt, akkor azt a következtetést vonja le, hogy Ms. Cane vagy nagyon jó színész, vagy őszintén érdeklik Kathleen nyomorúságai. Ha az utóbbi, akkor valószínűleg teljesen elmeháborodottnak gondolhatja, hogy itt ül, elmeséli minden gondját-baját, aztán meg megkérdezi, hogy ez most a kész átverés show-e Még mindig gyanakodva, de azért felel az újabb kérdésekre.*-Nem, állatot nem tarthattam, mert az elvonta volna a figyelmemet. De nagyon szeretnék egy pici, édes cicát. Olvasni? Hát, attól függ. Régen csak tudományos dolgokról olvashattam, azt meg nagyon utáltam. De nemrégen a könyvtárból kivettem egy ifjúági könyvet, az meg nagyon magával ragadott. A tudományosakat is szerettem egy ideig, de egy idő után nagyon meguntam.-*Magyarázkodik elég őszintén. Aztán már csak leesik az álla a döbbenettől, amikor a felajánlásokat hallgatja.*-Igen, köszönöm, az jól esne. Elég édesszájú vagyok.-*Te Uram Atyám, hogy lehet ilyeneket mondani egy pszichológusnál. Még mindig döbbenten átveszi a feléje nyújtott lapot és ceruzát, és magabiztosan, mint mindig, rajzolni kezd, határozott vonalakkal tervezi meg a jövőbeli alkotását. Észre sem veszi a művészet hevében, hogy idő közben a nő visszatér a sütikkel egyetemben. Összehúzott szemekkel rajzol, olyan gyorsan, mint még soha. Kb. 10 perc csönd után, elgémberedett ujjai közül kiejti a ceruzát, és messzire eltartja magától a művét, hogy megcsodálhassa. Az arca nem látszik a papírtól, de amikor leereszti a karját, határtalan csodálkozás ül ki az arcára. Nem rajzolhatott ilyen gyorsan. Az lehetetlen. Néma csöndben átveszi a tortát, és enni kezdi. Pár falat után még mindig egy szó nélkül átadja a rajzát Sidneynek. Lesüti a szemét, és eszik tovább. A nő a rajzon saját magának pontos képmását láthatja, szép megvilágításba a pontos környezetben, megértő arckifejezéssel, egy édes kis cicával a kezében. Az árnyékok tökéletesen fekszenek a lapon, a vonalak pontosan kiszámítottak. 10 perc alatt lehetetlen ilyet rajzolni. Képtelenség.*

*Kathleen morfondízorozva kevergeti a teáját a másik kezében. Mi van, ha így van? Még sosem gondolkodott el rajta, hogy mitől van ekkora tehetsége a rajzoláshoz. Igazából soha nem tanította senki, mégis valahogy mindig tökéletes, és élethű képeket tudott alkotni. Most is csak azt rajzolta, aamit lát, és azt, hogy hogyan látja Sidney-t. Neki ebben nincs semmi boszorkányság, és mégis...Most látta életében először ezt a nőt. És olyan...gyors volt minden. Lehetséges, hogy tényleg ez lenne az igazi ereje? Lehet, hogy ezért nincs nagyobb adottsága a többi varázslatban?*-Gondolod...Gondolod, hogy így van? Szerinted ez lenne az igazi képességem?-*Néz föl végre egy kicsit kételkedve a nőre. A kapott sütit hálásan betömi a szájába, fittyet hányva az összes úrias szabályra. Hát igen, az éhség, meg az idegesség nagy úr. Sok mindenre képes. És Sidney-t is meg lehet érteni, hogy nem tudja igazuán elítélni a szüleit, hiszen nem ismeri őket, hoannnan tudhatná, hogy Kathleen igazat mond? Jahm, persze, tuti, hogy valahogy ellenőrizni tudja. És az a furcsa érzés, hogy ebben a szobában végig igazat mondott? Mi van, ha Sidney is érzi? Lehet, hogy ő is csak az igazat tudja mondani?*-Kíváncsi a szüleimre?-*Akármi is legyen a válasz, fog egy másik lapt, meg egy grafitot, és vázolni, rajzolni kezd. A szeme összeszűkül az összpontosítástól, a ceruza úgy szalad a lapon, hogy szinte nem is lehet követni. Először egy asztal kerül fel a lapra, a végén két magas trónszerű székkel. Odakerülnek mellé a páncélok, a hatalmas bálterem, a középpontban a kép szülő. Az képenúgy vannak elhelyezve, hogy tisztán látszódjon arcukon a szokásos fellengzős arckifejezés, a komoly, hideg számító tekintet, és a középori kínzóruhák is. Az asztalra sült vadkanok kerülnek, a körülötte lévő székekbe pedig hasonló főurak. Kathleen magát is odapingálja a szülei mellé, savanyú arckifejezéssel, őstzinte megbotrántozással, szorosra fogott fűzővel, étel nélkül. A háttérbe kerül pár zenész, és néhány táncoló pár. A kép annyira élethű, hogy Kate szinte ott érzi magát közöttük. Nem tudja, hogy a terem bűbája a rajzolásra is hat-e, de ő most pontosan azt rajzolta le, amit néhanapján lát, amikor a szülihez megy "vendégségbe". Mindezt a tökéletes, és csodálatos rajz került neki keb 15 percbe. Gyorsan dolgozott. Szinte természetfelettien gyorsan.*-Mit gondolsz, szerinted tényleg ez a képességem?-*Kérdezi meg újból, a lapot a nőú felé nyújtva. Ujjával rámutat a gőgös szülőkre, aztán farkas étvággyal veti magát a sütikre. Nemsokára észreveszi magát, hogy milyen neveletlenül viselkedik.*-Nem mondom azt, hogy sajnálom, mert valahogy, érdekes módon nem tudom kimondani. Nem sajnálom, de elnézésedet kérem a faragatlanságom miatt. Csak éppen régen nem ettem ilyen finom sütit.-*Mosolyodik el most először, igazán őszintén. A szemei csillognak, és már sokkal jobban érzi magát. Mintha a rajzolással kiadhatná magából a dühöt, a kimerültséget, meg úgy egyébként minden negatív energiát. Kíváncsian pillog Sidney felé, úgy várja, hogy most erre mit lép.*