*Savanyú szájízzel érkezik meg, a vonaton ülve. Tényleg savanyú szájízzel, mivel egy tekercs savanyú gumicukrot épp az imént kapott be egyben.* - Ez fura. Fura az íze. Úgy... Savanyú. *Nyammog magában, és egy korosodó hölgyet beelőzve leugrik a peronra. Természetesen kezdődik a jól bevált "Ezek a mai fiatalok...!"-szöveg, ami már nem nagyon tudja megérinteni a tündérlányt. Egy kisebb pocsolyában - ami a sárga, kopott biztonsági sávon keletkezett mélyedésben leledzik - megpillantja tükörképét, és csapzott, kócos haját látva gyerekes mosoly ül ki az arcára. Egy lila topot visel még, amire egy fekete pulóvert vett fel. Elég fagyos az éjszaka, ám őt ez mégsem zavarja. Olyan testedzésben lesz része, ami biztosan felmelegíti. Csomagjai nincsenek, hiszen teljesen szükségtelennek érzi a tervezést. Ha megszereti az iskolát, majd vesz holmikat. A Szerencse úgyis mindig vele van, majd talál megint egy köteg pénzt, valamelyik csemegebolt kukájában matatva.
Lenyeli a savanyú cukorkát, egészben, rágás nélkül. Sóhajt, majd páros lábbal ugrik bele a pocsolyába, ami az imént replikázó nő kedvenc csizmájára fröccsen.* ~Ó, be sajnálom.~ *Nevet fel magában gonoszkásan, és lök egyet hajkoronáján. Az állomás tetejétől nem látja a Fényt, amire szüksége lenne, így az üres, túloldali vágányhoz ugrándozik, szigorúan indiánszökdécselésben. Amint lelép a peronról, át a sínre, érzi, ahogy a Fény belé tekint, átsüti lényét, és majd' kiugrik a bőréből, annyira izgul. Az extázist többnyire beteljesülés követi vágyai tárgyát illetően, most sincs ez másképp. Széttárja karjait, majd teljesen átadja magát a Fénynek, és már nem is érzi, ahogy lába elválik a talajtól, csak a száguldást. Szemeit csak akkor tárja ki, mikor valami büdöset érez. Az állomás törött, életveszélyes teteje felé repül?!*
Szer. Szept. 09, 2009 11:42 am
